Szia :) jó helyen jársz! Szép napot neked! :)

„Ember: egy lény, aki kivágja a fát, papírt csinál belőle, majd ráírja, hogy „ Védd a fákat ”

Ezt gondolják rólunk, lányokról a fiúk:)

A lányok állandóan locsogank:                                                                

Kész relytély, hogy lehet az egész szünetet azzal tölteni, hogy az udvar egyik sarkában karattyolnak, aztán becsöngetés után az órán sutyorognak, mintha még lenne mondani valójuk! "Traccsországban" a fiúk idegennek érzik magukat, aztán meg a lányok képtelenek titkot tartani. Megosztasz valamit bizalmasan valakivel és egy óra múlva már az egész osztály tud róla!

A lányok igazi hárpiák:

A lányok az alattomosság, mesterkedések, az árulás, a pletykálkodás bajnokai, ahogy egy csoport lány mellet elhaladsz, azonnal  hallhatod a "viperanyelv rádió"adását.

A lányok szeszélyesek:

Úgy változtatják a véleményüket, mintha csak inget.... pardon blúzt váltanának. Vagyis sűrűn. Igazi szélkakasok! És vigyázat: amikor valamit akarnak, bármit képesek megtenni, hogy elérjék mégha aztán 180 fokos fordulatot tesznek is.

A lányok költekezők:

Boltból ki boltba be, ilyen cucc olyan cipő, amolyan kiegészítő... A lányok kezéből úgy folyik ki a pénz mintha homok lenne! Valljuk be mi fiúk sokkal megfontoltabbak vagyunk (ahoz képest milyen jól festünk a ruciainkban)

A lányok mindentől félnek:

Csaba meghívta Pétert, hogy aludjon nála. Este kibeszélték az osztálybeli lányokat, akik mindentől félnek: a pókoktól, a kutyáktól, a vihartól stb... Hirtelen a szél megnyikorgatja a zsalugrátereket. A két fiú összerezzen. Péter nem túl magabiztos hangon odafordul csabához: "Felkapcsolhatjuk a villanyt? Valahogy nem vagyok oda a sötértért"

 

 

és a lányok még.....

-csinosak

-tele vannak apró figyelmességekkel

-jópofák

-mindig akad valami testre szabott jó tanácsuk

-egész kellemes velük dumálni...........két akció dús játék között természetesen :D



 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 8
Tegnapi: 27
Heti: 38
Havi: 69
Össz.: 27 747

Látogatottság növelés
Oldal: Ezt gondolják rólunk a fiúk :O
Szia :) jó helyen jársz! Szép napot neked! :) - © 2008 - 2024 - hel-gu.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »